---

A Vörös Kelettől a Jáde Nyúlig

A kínai űrkutatás története 1. rész

---

2021. április 28-án a kínai űrügynökség felbocsátotta épülő modulűrállomásának első elemét, a Tienho nevű központi modult. Ezzel újabb ponton érte utol a Szovjetuniót/Oroszországot és az Egyesült Államokat az űr felfedezésében. Szintén áprilisban volt az első kínai műhold fellövésének 52-ik évfordulója és ezen jeles eseményekre való megemlékezésként ez a cikksorozat a kínai űrkutatás történetére fog összpontosítani.

Kína a világ egyik legősibb kultúrája, négyezer év óta létezik folyamatosan és ezen idő nagy részében hatalmas befolyással bírt Ázsiában, és kereskedelmi partnerként az akkori létező ismert világban. A lőpor és a rakéta is kínai találmány, amelyeket először nem is hadi célokra, hanem ünnepségeken tűzijátékként használták fel. Talán nem meglepő az sem, hogy a jelenkori Kína gazdaságát és annak fejlődését tekintve a világ élvonalába tartozik és egyre közelebb kerül a globális szuperhatalommá váláshoz. Az ország űrkutatása a 21. században rohamléptekkel fejlődik és kezd felzárkózni az űrnagyhatalmak mellé. Bár látszatra úgy tűnhet, hogy kínai űrkutatás története csak nem régre nyúlik vissza, ennek ellenére az országnak igen nagy múltja van az űrkutatás terén. A világban az 1920-as években kezdtek el komolyabban foglalkozni a rakéta hajtás és a bolygóközi repülés ötletével és mindenhol, ahol rakéta klubok alakult, feltűnt egy-egy olyan személy, aki később tehetségével és tudásával méltán kiérdemelte az űrkutatás atyja nevet az adott országban. Ilyen volt Herman Oberth és Wherner von Braun Németországban, Konsztantin Ciolkovszkij, Jurij Kondratyuk és Szergej Koroljov a Szovjetunióban, Robert Goddard az Egyesült Államokban és Robert Esnault-Pelterie Franciaországban. Kína esetében Csien Hszüe-szen volt ez a személy, akinek erőfeszítései megteremtették az ország űrkutatásának alapjait.

Csien Hszüe-szen 1911. december 11-én született Sanghajban. 1935-ben a bokszerlázadás leverésének jóvátételeként meghirdetett egyetemi ösztöndíj révén jutott el az Egyesült Államokba, ahol repülésmérnöki tanulmányokba kezdett a Massachusetts Institute of Technology egyetemen. Első éve alatt Kármán Tódor, a magyar származású gépészmérnök és a nagy sebességű repülések teoretikusa, vált Csien pártfogójává, aki felismerte az ifjú tehetségét és javasolta neki, hogy a CalTech-en folytassa tanulmányait. Csien a CalTech-en doktorált és majdnem húsz évig dolgozott itt. 1937-ben részt vett a kaliforniai Sugárhajtás Laboratórium, a JPL megalapításában. A második világháború alatt az Egyesült Államok hadseregének kötelékében részese volt a Gémkapocs hadműveletnek, aminek célja a német rakétatudósok és az általuk létrehozott V-2 ballisztikus rakéta megmaradt példányainak, valamint a rakétához tartozó technikai dokumentációnak az Egyesült Államokba juttatása volt. Ekkor találkozott a V-2 program atyjával, Werhner von Braun-nal is. Csien a háború után összeállított egy 800 oldalas összefoglaló művet a német rakétatechnológiáról, ami nem hivatalos bibliájává vált az USA repülőgép- és rakétatechnológiai kutatásainak.

1949-ben véget ért a négy éve tartó kínai polgárháború a kommunista és a köztársasági erők között, az ország területén pedig egy új állam, a Mao Ce-tung vezette kommunista Kínai Népköztársaság jött létre. Az Egyesült Államok egyre inkább tartott a kommunizmus világuralomra törésétől és egyre gyanúsabban szemlélte azokat a tudósokat, akik valamilyen kommunista ország fiaiként éltek Amerikában. Csien nagy dilemmával találta szemben magát; maradjon az Egyesült Államokban, ahol 1949-ben felajánlották neki az állampolgárságot, elismert tudósnak számított, mind polgári, mind katonai értelemben nézve, vagy utazzon haza, ahol hazája segítségére lehet annak felvirágoztatásában. Végül döntöttek a feje fölött, 1950. június 6-án az FBI ügynökei személyesen tették tiszteletüket a rakétatudósnál. Megvádolták azzal, hogy tagja az Egyesült Államokban működő kommunista pártnak, emiatt pedig veszélyes az Egyesült Államokra nézve, így további szabadságát korlátozták és többé nem vehetett részt kutatómunkában. A dolgok még rosszabbá váltak számára akkor, amikor megkísérelt visszatérni Kínába, feltartóztatták és 5 évre házi őrizetbe került. Az 1955-ös genfi amerikai-kínai fogoly cserékről szóló találkozón az ő átadása is felmerült és Csien Hszüe-szen végül 1955 szeptemberében, 20 év után tért vissza a szülőhazájába.

Az ország akkori gazdasági és technológiai fejlettsége azonban messze elmaradt, nemhogy az Egyesült Államok, de az európai országok és a Szovjetunió szintjétől is. Ezért Mao Ce-tung elnök 1958-ban meghirdette a Nagy Ugrás nevű gazdasági programját, amelynek az volt a célja, hogy nagyon rövid idő alatt felzárkóztassa Kínát a gazdaságilag fejlett országok közé. A gazdaság fejlesztése mellett a programban szerepelt a nukleáris fegyverek, az őket hordozó ballisztikus rakéták és a Szputnyik hatásaként a műholdak kifejlesztése is. Kína akkori szövetségesétől a Szovjetuniótól kért segítséget a saját nukleáris és rakétatechnológiájának megteremtéséhez. Az 1956-os szovjet-kínai szerződés alapján a szovjet fél nukleáris- és rakétatechnológiai információkat osztott meg a kínai féllel, kínai diákok orosz egyetemeken tanulhattak, továbbá átadásra került több R-2-es szovjet ballisztikus rakéta a dokumentációjukkal együtt. Ez alapján megindult a ballisztikusrakéta fejlesztés Kínában, amiben Csien tevékeny részt vállalt. Őt nevezték ki a Kínai Nemzetvédelmi Minisztérium által létrehozott és rakétafejlesztéssel foglalkozó Ötödik Akadémia vezetőjének. A szovjet-kínai együttműködés azonban nem volt zökkenőmentes. Az R-2 rakéta, amit Szergej Koroljov csapat a V-2-ből fejlesztett ki a negyvenes évek végén, 500 - 600 km-es hatósugarával és kistömegű robbanófejével már elavultnak számított 1956-ban. Tárgyaltak arról, hogy a szovjet fél átad fejlettebb rakéta technológiát is, de erre végül nem került sor.

1958 elején, nem sokkal az után, hogy a Szputnyik 1 föld körüli pályára állt, Mao Ce-tung elnök bejelentette az 581 számú tervezetet, amelynek célja az első kínai műhold pályára állítás lett még 1959 októbere előtt. A műhold megtervezésére felállítottak egy csoportot Csien és Csao Csiu-csang vezetésével. A műhold mellett a tervezet a feljuttatásához szükséges hordozórakéta fejlesztését is célul tűzte ki. A Kínai Hadseregben pedig elindult egy titkos kiválasztási program, amely a jövőbeni űrrepülések számára keresett megfelelő űrhajósjelölteket. Megkezdődött az ország első rakétakísérleti telepének megépítése is a Kanszu tartományban lévő Csiucsüan település melletti területen, az északi szélesség 41 °, keleti hosszúság 100 ° koordinátájú pontban. Az itt elterülő 2800 négyzetkilométeres terület ritkán lakott lapos síkság, ami megfelelő időjárási körülményeket kínál az év 300 napján. Száraz sivatagi klímája van, évente kevés eső esik, az átlagos évi középhőmérséklet 8,5 °C, a páratartalom pedig 35-55 %. A közelben futó Lancou - Ürümcsi vasútvonal pedig vasúti összeköttetést kínált az ország további részeivel. A telepről 40 és 56 ° közötti hajlásszögű pályára tudnak indítani rakétákat és űreszközöket. Az építkezési munkálatokat 1956 júniusában kezdte meg a Kínai Hadsereg 20. hadteste. Az indítóközpont közelében lakónegyedek is épültek. A Nagy Ugrás program azonban hamar katasztrofális gazdasági válságot idézett elő, az erőltetett iparosítás és kolhozosítás tönkretette a kínai mezőgazdaságot, éhínség robbant ki a hatalmas országban. Ilyen körülmények mellett a műhold program is túl ambiciózus volt az ország akkori pénzügyi és gazdasági állapotához képest és nem élt sokáig, 1959 elején törölték az eluralkodó gazdasági problémák miatt.

A ballisztikus rakéták fejlesztése azonban tovább folytatódott. Az első kínai R-2, amely már kínai előállítású hajtóanyagokat használt 1960. szeptember 1-én startolt és 100 km magasságot ért el. Ezt november 5-én követte az első teljesen Kínában készült R-2, a 1059-es gyártmány fellövése. A fellövést Nie Jung-csen, a Kínai Hadsereg marsallja is végignézte a helyszínen. Az R-2-est követte a Tung Feng ballisztikus rakétacsalád kifejlesztése. Az 1059-es gyártmányt DF-1-nek nevezték el, ezt továbbfejlesztve hozták létre a DF-2-t. 1960-ban a Kínai Népköztársaság és a Szovjetunió közötti kapcsolat előbb megromlott, majd szinte háborús mélységeik süllyedt, ami miatt teljesen megszakadt a szovjet rakétatechnológiai segítség. A nehézségek ellenére 1962. március 21-én elérkezett az első DF-2 rakéta tesztjének időpontja. A felemelkedő rakéta azonban 69 másodperc múlva az irányítási rendszerben és hajtómű felfüggesztés körüli jelentkező hibák miatt lezuhant. Az ezt követő két évben a DF-2-őt teljesen újratervezték, illetve csökkentették a tolóerejét. 1964. június 29-én sikeresen lőtték fel a módosított rakétát, ami 200 km magasságot ért el. Kína ezzel egy 1050 km hatósugarú és másfél tonnás robbanófejjel rendelkező ballisztikus rakétához jutott, amivel már elérhetővé vált Japán. Kína és Japán kapcsolata a második világháború után is feszült maradt. Kína a kommunista blokkhoz tartozott, Japán pedig az Egyesült Államok szövetségese volt, ezért szerepelt a kínai tervekben, mint lehetséges célpont. 1965 novemberében sikeresen felszállt az első DF-2A, ami 20 %-kal nagyobb hatótávolsággal rendelkezett elődjéhez képest, illetve rádióirányítás helyett autonóm giroszkópos irányítórendszert kapott. 1966. október 27-én egy DF-2A-t indítottak 12 kilotonnás nukleáris robbanófejjel a 800 km-re lévő Lop Nor kísérleti lőtér felé. A rakéta sikerrel elérte a célpontot, ahol a robbanófej felrobbant.

Ebben az időszakban a ballisztikus rakéták fejlesztése mellett sor került egy, a műholdprogramnál jóval szerényebb tudományos kísérletre is, amelyben a sanghaji Gépészeti és Elektrotechnika Intézet által fejlesztett T-7A kétfokozatú rakéta segítségével szuborbitális, magas légkört kutató repüléseket hajtottak végre. Az 1960 és 1969 között használt T-7 rakéta 10 méter magas, 45 centiméter átmérőjű és feltöltve 1138 kg tömegű volt, 25 kg-nyi hasznos terhét 58 km magasságig tudta feljuttatni. A rakéta fejlesztését a sanghaji Gépészeti és Elektrotechnika Intézet 1959-ben kezdte el Vang Hszi-csi vezetésével. Vang Hszi-csi 1921-ben született és 1942-ben szerzett mérnöki diplomát a kínai Nemzeti Délnyugati Társult Egyetemen. Az amerikai Virginia-i Egyetemen folytatott posztgraduális képzését a kínai polgárháború végeztével félbehagyta. Hazatérve egyetemi professzor, majd 1958-tól a sanghaji Gépészeti és Elektrotechnika Intézet munkatársa lett. Az intézet dolgozói először egy kicsinyített példányt, a folyékony hajtóanyagú T-7M-et hozták létre, amelynek fellövése a Sanghaj közelében lévő Laocsong nevű tengerparti területről történt. Az akkori körülményeket jellemzi, hogy az indítóállás mindössze egy homokzsákokból emelt bunkerből és egy 50 kW-os generátorból állt. A pad és a bunker között kézjelekkel és kiáltásokkal kommunikáltak egymással a technikusok. A követést egy kézzel mozgatott antennával, a rakéta hajtóanyaggal való feltöltését pedig egy bicikli pumpával végezték. Az első T-7M indítás 1960. február 19-én sikerrel zárult, a rakéta 8 km magasra jutott el. Decemberben a T-7M egy szilárd hajtóanyagú gyorsító fokozattal kiegészítve 9,8 km magasságot ért el.

Az életnagyságú T-7 fejlesztése 1960 márciusában kezdődött el. A T-7 telemetriai rendszerét a Kínai Tudományos Akadémia 1. számú, a követőrendszert pedig a 2. számú tervezőintézete dolgozta ki. Előbbi az automatizálásért, utóbbi a geofizikai kutatásokért volt felelős. A 2. számú tervezőintézet 1959 és 65 között felépített egy tesztelő és kalibrációs létesítményt, ahol vibrációs és becsapódási tesztpadok, nagymagasságú nyomáskamrák, akusztikus laboratórium, 6 m átmérőjű centrifuga és 2 m átmérőjű vákuumkamra segítségével lehetett a rakéta komponenseit tesztelni. A déli Anhuj tartományban lévő Kuangtö nevű hegyvidéki területet jelölték ki az indításokhoz, az indítóhely felépítését pedig a Kínai Tudományos Akadémia Geofizikai Intézete és a sanghaji Gépészeti és Elektrotechnika Intézet közösen finanszírozták. 1960. április 18-án a T-7 hajtómű tesztjét Csien is megtekintette. A T-7 első sikeres indítása 1960. szeptember 13-án történt, majd több indítás után 1961. november 23-án érte el a rakéta az 58 km magasságot. 1963. december 1-én pedig már 115 km ért el a következő T-7. 1961 májusában a Kínai Védelmi Minisztérium Tudományos és Technológiai Bizottsága megbízta a Kínai Tudományos Akadémiát, hogy végezzen a T-7-tel magas légköri kutatórepüléseket és határozzák meg a légkör hőmérsékletét, nyomását, sűrűségét és uralkodó áramlásait 100 km magasságig. 1960 és 1965 között 24 T-7 indításra került sor, ebből 1963. augusztus 4-étől kezdve 9 meteorológiai repülés történt. A T-7-ből fejlesztették ki később a HP2 és HP6 magas légköri kutatórakétákat, amelyek 1970-től váltották fel elődjüket.

A T-7A az alap T-7 és egy szilárd gyorsító fokozat összeházasításából jött létre. A rakéta második, folyékony hajtóanyagú fokozata a hasznos teherrel együtt a rakéta repülésének végén egy ejtőernyő segítségével ereszkedett le a földre és újrafelhasználható volt. 1963-ban a Kínai Tudományos Akadémia Biofizikai Intézete a T-7A fejrészének átépítését javasolta egy nyomás alatt lévő kabinná, amelyben élőlényeket tudnának nagy magasságba juttatni. A kabint felszerelték oxigén ellátással, elektrokardiogram mérővel, TV kamerával és rádió adó-vevővel. 1964. július 19-én a kuangtö-i indítótelepről fellőtt T-7A-I rakéta fehér laboratóriumi patkányok egy csoportját repítette fel 70 km magasságig, ahonnan a rágcsálók épségben tértek vissza. Ezt követte két hasonlóan sikeres repülés szintén patkányokkal a fedélzeten 1965. június 1-én és 5-én. Októberben a Biofizikai Intézet javaslatára a sanghaji Gépészeti és Elektrotechnika Intézet további módosításokat hajtott végre a rakétán. Megnagyobbították a fejrészt, új követő és telemetriai rendszert szereltek be és további hajtóanyag hozzáadásával 1325 kg-ra növelték a rakéta tömegét. A módosítások során megszületett a T-7A-II rakéta, amely 1966. július 14-én 100 km-es magasságot ért el, fedélzetén az első kínai űrkutyával, Hsziao Pao-val (Kis Leopárd). Hsziao Pao-t 30 eb közül választották ki, ő tűrte le leginkább a szigorú felkészülést, az űrruhát és a fiziológiai szenzorokat a testén, valamint a rezgéseket és zajokat. Repülése tökéletesen sikeres volt. Július 28-án egy második eb, San San is sikerrel érte el az űr határát, majd érkezett onnan vissza a földre. Következő lépésként 1966 augusztusában a Biofizikai Intézet és a sanghaji Gépészeti és Elektrotechnika Intézet közösen megkezdte a felkészülést arra, hogy majmokkal folytassák a repüléséket.

Egy időben a rakétákkal végzet magas légköri kutatórepülésekkel a Kínai Hadsereg és védelmi ipar vezetői egy 1966-tól kezdődő 10 éves programot hirdettek meg, melynek keretében műholdak kifejlesztését és Föld körüli pályára állítását tűzték ki célként. 1965 januárjában Csien 651 terv néven ismertette a műholdterveket a Kínai Központi Bizottság előtt és április 29-én kijelentette, hogy 1970-71-re képesek lesznek a műholdat Föld körüli pályára állítani. A tervet augusztus 10-én fogadta el Csou En-laj miniszterelnök és utasítást adott a műhold megépítésére. 1965 augusztusában megkezdődtek a 651 számú projekt munkálatai. A cél az volt, hogy pályára állítsanak egy olyan műholdat, amelynek tömege meghaladja a szovjet Szputnyik 1 és az amerikai Explorer 1 tömegét. A műhold egy rádió adóvevőt visz majd magával és a Vörös kelet című, akkoriban Kínában majdnem nemzeti himnuszként elfogadott indulót fogja sugározni. 1966 márciusában a Kínai Védelmi Minisztérium Tudományos és Technológiai Bizottsága egy zárt ajtók mögötti konferenciát szervezett a pekingi Csinghszi hotelben, amit a hadsereg üzemeltetett. A bizottság ellenőrizte a stratégiai fegyverek fejlesztési programját, amibe beletartozott a ballisztikus rakéták fejlesztése is. A konferencia célja az volt, hogy kidolgozzák az emberekkel történő űrrepülés programját. A konferencián részt vett Caj Csiao, a Katonai Orvostudományi Akadémia helyettes igazgatója, Pej Si-csang, a Kínai Tudományos Akadémia Biofizikai Intézetének igazgatója és Sen Csi-csen, a Kínai Orvostudományi Akadémia igazgatója. 20 nap elteltével a részt vevők megállapodtak jövőbeni biofizikai műholdak indításáról, amelyek élőlényeket is magukkal visznek majd az űrbe. Rajtuk keresztül pedig tesztelhetik az űrbeli körülmények hatását az élő szervezetekre.

1966 májusában újabb konferencia ült össze, amely lefektette a következő tíz évre vonatkozó műhold programot. A program három lépésből állt: először tudományos kísérleti műholdakat bocsátanak majd fel, amikkel tesztelik a technikát. Ezután következnének a Földet megfigyelő, a kommunikációs, a ballisztikusrakéta indítást észlelő és riasztó, a navigációs és a nukleáris robbantási teszteket megfigyelő műholdak kifejlesztése. Harmadik lépésként pedig olyan műholdakat szerettek volna pályára állítani, amelyek képesek visszatérni az űrből, ezzel mintegy fejlesztési környezet jelentenek az embert szállító űrkabin megalkotásához. A konferencián Csia Sze-kuang, a Katonai Orvostudományi Akadémia tagja az embert szállító űrhajó céljaival kapcsolatban tartott előadást, Hszü Lien-cang, a Kínai Tudományos Akadémia Pszichológiai Intézetének tagja pedig az űrhajó egy lehetséges kifejlesztési tervét mutatta be. 1966 júniusában a Műhold Tervező Intézeten belül megalakult a visszatérő műhold tervezőcsoportja is, amelynek irányítójaként a T-7 fejlesztését vezető Vang Hszi-csi-t nevezték ki. A csiucsüan-i rakétakísérleti telepen eközben folyamatosan zajlottak a Tung Feng ballisztikus rakétacsalád kísérleti indításai. A legrégebbi indítózóna, a 3-as számú 1960-ban kezdett működni, innen történtek az első R-2 indítások. 1967-ben épült meg az 5020-as indítóállás, amely a DF-2, DF-3 és DF-4 közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták indítására szolgált. Mellette 1969-ben épült meg a 138-as indítóállás, amelyről az első kínai interkontinentális ballisztikus rakétát, a DF-5-öt indították 1971-ben. 1966 márciusában sor került a második kínai űrközpont megalapítására is Tajjüan Űrközpont néven az északi Sanhszi Tartomány Kolan megyéjében, ami 1968-ra vált teljesen működőképessé. A hegyekkel körülvett központ 1500 méterrel fekszik a tengerszínt felett és a területére a száraz időjárás a jellemző.

A 651-es tervben szereplő műhold felbocsátásához egy új hordozóeszközre volt szükség, amelynek kifejlesztését az 1957-ben alapított pekingi székhelyű Kínai Hordozóeszköz Technológiai Akadémia végezte. A DF-4 kétfokozatú közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta, amelyet eredetileg a Guam szigeténél cirkáló amerikai rakétahordozó tengeralattjárókra válaszul fejlesztettek ki elég erősnek tűnt ahhoz, hogy ne csak nukleáris elrettentő feladatkörben, hanem hordozóeszközként is felhasználják. Az új hordozórakéta, ami egyben egy új hordozóeszköz család első tagja is lett a Csang Cseng 1 (CZ-1), azaz Hosszú Menetelés-1 nevet kapta, a Kínai Kommunista Párt hadseregének 1934-35 közötti stratégiai visszavonulásának és megmenekülésének állítva emléket. Fejlesztése 1965-ben kezdődött meg. A CZ-1 alapját a DF-4 két fokozata alkotta, amelyekhez hozzáillesztettek még egy új szilárd hajtóanyagú harmadik fokozatot. A teljes hordozórakéta 29,4 méter hosszú, 2,25 méter átmérőjű és feltöltve 81 310 kg tömegű volt. 200 kg-nyi hasznos terhet tudott 440 km magasra feljuttatni. Az első fokozat négy darab folyékony hajtóanyagú YF-2A rakétamotort tartalmazott, amelyek salétromsavat és aszimmetrikus dimetil hidrazint használtak fel hajtóanyagként. A fokozat 17,84 hosszú, 2,25 méter átmérőjű volt, a fokozat hajtóművei pedig 130 másodpercig működtek. A második fokozatot szintén YF-2A rakétamotor hajtotta, szám szerint egy darab, ugyanazt a típusú hajtóanyagot használva, mint az első fokozat hajtóművei. A második fokozat 5,35 m hosszú és 2,25 m átmérőjű volt, összesen 110 másodpercig működött. A harmadik fokozat szilárd hajtóanyagú rakétamotorja 770 mm átmérőjű és 4 méter hosszúságú volt, 1,8 tonna hajtóanyagot foglalt magában. Ezek a méretek jóval meghaladták bármelyik előző kínai szilárd hajtóanyagú rakétamotor méreteit. A harmadik fokozatot hossztengelye körüli forgatással stabilizálták. A repülés során a második fokozat leállását követően a rakéta 200 másodpercig meghajtás nélkül repült, ezt követően gyújtott be a harmadik fokozat, amelyet a rakéta irányítórendszere 180 fordulat/percre pörgetett fel és 38 másodpercig működött. 1969 májusa és 1970 januárja között négy sikeres teljes tolóerejű tesztet hajtottak végre a harmadik fokozattal különböző körülmények között és egy sikeres repülési tesztre került sor.

A műhold programban Zsen Hszin-min lett a projektvezető, mellette Csi Fa-zsen és Min Kuj-jung irányította a műhold fejlesztését. Az 1915-ös születésű Zsen Hszin-min 1940-ben diplomázott kínai Nemzeti Technológiai Intézetben, Csungcsing-ban, majd a Michigan-i Egyetemen folytatta tanulmányait az Egyesült Államokban. Kínába hazatérve részt vett a CZ-1 létrehozásában, majd a DFH-1 műholdprogram vezetőjévé nevezték ki. Csi Fa-zsen 1933-ban született és 1957-ben diplomázott a Pekingi Repülési- és Űrrepülési Intézetben. 1958 és 1960 között a Szovjetunióban tanult rakétatechnológiai ismereteket. Az első kínai műholdnak a műhold felbocsátás és pályára állítás technológiai demonstrációján kívül pusztán propaganda célja volt. A Tung Fang Hung 1, azaz Vörös kelet 1 nevű 173 kg tömegű, 1 méter átmérőjű, nagyjából gömb alakú szerkezet legfőbb feladata a Vörös kelet című induló felvételről történő lejátszása volt miután elérte a Föld körüli pályát. A műhold alakra egy gömbre emlékeztetett, de a félgömbök felülete síklapokból állt. A két félgömböt egy hengeres rész kapcsolta össze a műhold gömbjének egyenlítője mentén. Négy antenna állt ki a központi testből az egyenlítő mentén és egy az északi póluson. A műholdat ellátták hőszabályzó, energiaellátó, rövidhullámú telemetriai, követő, rádió és magasságmérő rendszerrel, valamint a Vörös kelet dal lejátszáshoz szükséges berendezéssel. A Föld körüli pályán való stabilitását a hossztengelye körüli forgatással oldották meg. Energiáját akkumulátorok biztosították. A Vörös kelet induló sugárzása a 20,009 MHz-es frekvencián rögtön a pályára állás után megkezdődött. A műhold élettartamát 15 napra tervezték. A hordozórakéta harmadik fokozatához egy kinyitható megfigyelési ernyőt szereltek, ami az űrben majd egy kör alakú reflektorrá nyílik szét és fényt ver vissza. Ez a műhold jobb megfigyelését tette lehetővé, a kinyitható ernyő ugyanis 2-3 magnitúdós erősséggel visszaverte a Nap fényét, így távcsővel könnyedén megfigyelhetővé vált a DFH-1.

1966-ban a kirobbanó Kínai Kulturális Forradalom súlyos nehézségek elé állította az épen fejlődésnek induló kínai űrkutatást. A forradalom okozta zűrzavaros időszak véget vetett a sikeres magas légköri kutató programnak. A diákokból álló vörös gárdisták nem kíméltek senkit és semmit. Betörtek a műhold programokhoz tartozó intézetekbe is, inzultálták és megölték a program több munkatársát. A műhold programban dolgozó Jao Tung-pin kohászati szakembert halára verték. Több hónapnak kellett eltelnie mire Csou En-laj a program 15 kulcsemberét állami védelem alá helyezte, a többieknek azonban továbbra is egyedül kellett megvédeniük magukat a tomboló gárdistákkal szemben. A műholdprogram jelentős késéséket szenvedett. A program dolgozóinak öntözőcsatorna építésben kellett jeleskedniük, ahelyett, hogy magával a műhold elkészítésével foglalkoznának. Ráadásul politikai és szakmai belharcokra is sor került az űrkutatás vezetésén belül. 1967. január 23-án Je Cseng-kuang rakétamérnök Csou En-laj és Nie marsall beleegyezésével leváltotta Csien-t a rakétagyártásért felelős Gépgyártási Ipar Hetedik Minisztériuma éléről. A gépgyártási miniszter posztját betöltő Vang Ping-csang-nak szintén mennie kellett. Csien-t később a vezetés valamennyire rehabilitálta, tiszteletbeli helyettes miniszteri pozíciót kapott és továbbra is részt vehetett az űrprogramban.

A forradalom viharában a műholdprogram bár jóval lelassulva, de töretlenül haladt előre. 1968-ban és 1969-ben több műhold technológiai tesztindítás is történt a Csiucsüan Űrközpontból T-7 rakétákkal. 1969. március 18-án pedig az első CZ-1 hordozórakéta és az első DFH műhold is megérkezett az űrközpontba. A programban dolgozókon nagy volt a nyomás, mert a kínai kommunista párt vezetősége utasította őket, hogy mindenképpen lőjék föl a műholdat még azelőtt, hogy a rivális Japán sort kerítene szintén első műholdja felbocsátására. A programot nagyban hátráltatta a Kulturális Forradalom, az országban támadt káoszban igen nehezen ment a műhold egyes részeinek legyártása. Azt a speciális selyemből készült megfigyelési ernyőt, amit arra terveztek, hogy a műhold az űrből is jól látható legyen a megfigyelők számára, titokban kellett legyártani, nehogy a Vörös Gárdisták észrevegyék és elpusztítsák. Az első elkészült DFH műhold fellövését végül 1969. november 16-ára tűzték ki. Ezen a napon a CZ-1 hordozórakéta a Csiucsüan Űrközpont LA2A indítóállásából felemelkedett a magasba a DFH-val, azonban a rakéta második fokozatának összeomlása miatt a hordozóeszköz a műholddal együtt 69 másodperc repülés után a földbe csapódott. Japán 1970. február 11-én sikerrel lőtte fel első műholdját, így Kína ezt a meccset elvesztette riválisával szemben. A kudarc azonban nem vette el a program lendületét és 1970 tavaszára végre minden összeállt a sikeres repüléshez. 1970. április elsején két DFH műhold és két CZ-1 hordozórakéta érkezett Csiucsüan-ba vonattal. Április másodikán Csou En-laj miniszterelnök egy végső találkozóra hívta össze a műholdprogram vezetőit, amely során biztosítékot követelt arról, hogy a műhold sikeresen végrehajtja majd a dal közvetítését. A program vezetőinek sikerült meggyezniük a miniszterelnököt arról, hogy a műhold sikeresen fogja majd végrehajtani a feladatát, így az indítás előkészületei folytatódhattak.

Április 24-én reggel a rakéta első és második fokozatát feltöltötték hajtóanyaggal és rájuk helyezték a harmadik fokozatot a műholddal együtt. Az időjárás megfelelő volt, 7000 méterig felhőtlen volt az ég és csak 4 - 5 m/s sebességű szél fújt. Végül 1970. április 24-én helyi idő szerint este 9:35-kor (13:35-kor világidő szerint) a Csiucsüan Űrközpont LA2A indítóhelyéről sikeresen felemelkedett a DFH-1 az öt szállító CZ-1 hordozórakéta segítségével. 9:48-kor 13 perccel a fellövést követően az indítóbunkerben örömujjongás tört ki, amikor a DFH-1 elvált a hordozórakéta harmadik fokozatától és pályára állt a Föld körül. Ezzel a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Franciaország és Japán után a Kínai Népköztársaság lett az ötödik olyan ország a világon, amely önerejéből volt képes műholdat bocsátani Föld körüli pályára. A DFH-1 434 x 2162 km magasságú, 68,4 ° hajlásszögű, elnyújtott ellipszis alakú pályára állt. 9:50-kor a Kínai Nemzeti Tájékoztatási Iroda bejelentette, hogy veszik a műhold adását tisztán és hangosan. Másnap minden kínai újság és rádióadó első helyen adott hírt az új műhold sikeres fellövéséről. Az ország ünnepelt. A program vezetőit május elsején Mao elnök és Csou miniszterelnök személyesen és szívélyesen köszöntötte a Tienanmen téren. A DFH-1 a rádióadója segítségével 1970 júniusáig sugározta a Vörös kelet indulót. Az első sikeres műholdat hamarosan követték társai. 1971. március 3-án indult a 221 kg tömegű Si Csien 1 kommunikációs műhold 265 x 1833 km magasságú, 69,8°-os hajlásszögű, ellipszis alakú pályára. A műhold alakját és méretit nézve a DFH-1 ikertestvére volt. 48 kg-mal volt nehezebb az elődjénél, felszerelték napelemekkel, egy magnetométerrel és kozmikus sugárzás detektorral is. Eredetileg egy évre tervezték az üzemidejét, de végül egészen 1979. június 11-ig működött sikeresen.

A visszatérő műholdak programjában a Kulturális Forradalom okozta nehézségek ellenére 1967 szeptemberében véglegesítették a műhold terveit. A FSW (Fanhuj Sej Veihszing, Visszatérő Teszt Műhold) egy csonka kúp alakú visszatérő egységből és a hozzá kapcsolt fékező rakétákat tartalmazó szintén csonka kúp alakú fékező egységből állt. A műhold 3,14 méter hosszú, legnagyobb átmérője 2,2 méter, tömege pedig 2,1 tonna volt. Energiáját 1300 amperórás, 27 V-os ezüst-cink akkumulátorok biztosították. A műholdakat tervek szerint 200 - 500 km magasságú, 57 - 70 ° hajlásszögű pályára lehetett fellőni és 7 - 10 nap időtartamú lehetett egy-egy repülés. Az FSW tökéletes platformot kínált egy jövőbeni katonai fotófelderítő műhold számára. Ellátták egy 3 tengelyű helyzetszabályzó rendszerrel, ami folyamatosan stabil pozícióban tudta tartani a járművet a pályáján és megfelelő belépési folyosóba tudta irányozni azt a visszatérés során. Fellövéséhez a CZ-2 hordozórakétát tervezték felhasználni. A Csang Cseng 2 (CZ-2), azaz Hosszú Menetelés-2 hordozórakéta a CZ rakétacsalád következő tagja volt. A 32 m hosszú, 3,35 m átmérőjű és feltöltve 190 000 kg tömegű hordozórakéta 2000 kg-nyi hasznos tömeget tudott pályára állítani. A rakétát a DF-5 interkontinentális ballisztikus rakétából fejlesztették ki, első fokozata 20,1 m hosszú volt és négy darab YF-20A rakétamotort tartalmazott, amelyek 128 másodpercig működtek dinitrogén-tetroxid és aszimmetrikus dimetil hidrazin keverékét használva hajtóanyagként. A második fokozat 7,4 méter hosszú volt egyetlen YF-22/23 rakétamotorral ellátva, ami ugyanazt a típusú keveréket fogyasztotta, mint az első fokozat motorjai és 127 másodpercig működött. A CZ-2 kifejlesztése 1970-ben vette kezdetét a Kínai Hordozóeszköz Technológiai Akadémián Zsen Hszin-min vezetésével. 1968 márciusára a Mechanikai Intézet végzett a műhold leszállásának, alakjának, fékezőhajtóművének, hő pajzsának és a visszatérés aerodinamikájának megállapításához szükséges analízis- és teszt sorozattal. 1970-re elkészült a 3 tengelyű helyzetszabályzó rendszer, ami a Napot és a Földet használta fel irányzékként és gáz fúvókákat használt a megfelelő irányba álláshoz a fotózás és a visszatérés során.

A műholdprogram sikereivel párhuzamosan az emberekkel történő űrrepülések terén is történ némi előrehaladás. 1968. április elsején Csien javaslatára létrehozták az Űrrepülések Orvosi Kutatóközpontját (507-es intézet), amely magába foglalta a korábbi Kínai Tudományos Akadémia Biofizikai Intézetét, a Népi Felszabadító Hadsereg 236-as egységét és a Hadsereg Orvosi Akadémiájának Katonai Munkafiziológiai Kutatóintézetét. Az intézet célja az űrorvosi kutatások végrehajtása és a leendő űrhajóscsoportok kiválogatása, felkészítése lett. Ezzel párhuzamosan 1970 októberében a hadsereg létrehozott egy válogató bizottságot az űrhajósok kiválasztásához. A Kínai Légierő állományában lévő vadászpilóták közül válogatták ki azokat, akinek az egészségi állapota életkora, magassága, súlya, kórtörténete, katonai pályafutása, teljesítménye, családi háttere és politikai lojalitása megfelelt a követelményeknek. 1971 januárjában 1918 megvizsgált pilótából 88-at választottak ki további bővebb vizsgálatokra Pekingben. A kiválasztási folyamat a legnagyobb titoktartás közepette folyt tovább, a pilóták teljes elszigeteltségben laktak több hónapon keresztül a Légierő Központi Korházában, nem beszélhettek a családjukkal és még őket sem tájékoztatták a kiválasztási folyamat céljáról. 10 kiválasztási kör után végül 19 főt választottak ki az űrhajóskiképző csoportba.

Az űrjármű oldalát nézve 1967 márciusában a Gépgyártási Ipar Hetedik Minisztériuma utasítására a sanghaji Nyolcadik Akadémia felállított egy tervezőcsoportot Vang Hszi-csi vezetésével. Feladatuk az első kínai űrkabin megtervezése volt. Vang és csapata szeptemberre készült el az első egyszemélyes tervvel, ami az FSW visszatérő műhold tervein alapult. Csien javaslatára azonban átdolgozták a tervet és elkészült két, három és ötszemélyes változat is. Csien az űrkabint Sukuang-nak (hajnal) nevezte el. 1968-ban a Sukuang programot besorolták a Kínai Űrtechnológiai Akadémia 501-es rendszertervező osztálya alá, amely a DFH-1 műhold fejlesztéséért is felelt. Az első kínai műhold létrehozása az osztály minden energiáját lekötötte, így az elkövetkező két évben nem sok előrelépés történt a Sukuang programban. 1970 novemberében a Kínai Űrtechnológiai Akadémia egy konferencia során bemutatta a Sukuang terveit és 1:1 méretarányú makettjét a Hetedik Minisztérium képviselőinek. A Sukuang méretét, szerkezetét és alakját tekintve nagymértékben hasonlított az amerikai Gemini űrhajóra. Két modulból állt, a csonka kúp alakú visszatérő kabinból és a szintén csonka kúp alakú műszaki egységből. Két személlyel maximum nyolc napig tartózkodhatott alacsony Föld körüli pályán. A visszatérő kabin nyomástartó egységében két katapultülés, a hajó irányítását biztosító műszerfal, kísérleti eszközök, rádió berendezés, ejtőernyők és négy fékezőhajtómű kapott helyet. A műszaki egységben voltak elhelyezve a helyzetszabályzó hajtóművek, a hajtóanyagtartályok, az akkumulátorok és a kommunikációs rendszer antennái. A leszállás során a műszaki egységet leválasztva a visszatérő kabin átszelte volna a légkört, majd ejtőernyővel ért volna földet. A két űrhajós a földet érés előtt katapultált volna és saját ejtőernyőikkel érkeztek volna le a talajra.

1971 áprilisában a kínai vezetés 714-es terv néven hivatalosan is elfogadta az emberekkel történő űrrepülési programot. A program a Sukuang űrhajó kifejlesztése mellett az űrhajósok kiképzését és egy új űrközpont megépítését is tartalmazta. 1972-re tervezték az automata tesztrepülést, 1973-ra pedig az első űrrepülést emberekkel a fedélzeten. Hordozórakétaként a fejlesztés alatt álló Tung Feng 6 ballisztikus rakétát választották ki. Április és május között több mint 400 szakember és 80 kutatóintézet részvételével véglegesítették az emberekkel történő űrrepüléssel kapcsolatos terveket. Május 13-án a Kínai Légierő Hszüe Lun, a 24. légi hadosztály parancsnoka, irányításával létrehozott egy ötszáz fős űrhajóskiképzést végző egységet. Az ezt követő hónapokban Hszüe csapata kiképzőközpontot épített és a kiképzés terveit állította össze. Augusztusban megkezdődött az új űrközpont építése a délnyugat kínai Szecsuan Tartományban Hszicsang Űrközpont néven. A 28 ° északi szélesség mentén feküdve ez a terület jóval több hasznos teher feljuttatását tette lehetővé, mint az északi Csiucsüan Űrközpont. Ekkor azonban ismét sötét felhők kezdtek gyülekezni az kínai űrrepülési program egén. 1971. szeptember 13-án Lin Piao honvédelmi miniszter egy repülőgép szerencsétlenségben meghalt. Lin Piao nem hivatalosan Mao elnök utódjának volt kijelölve, de 1969 óta megromlott a kapcsolata Kína vezetőjével, ezért 1971-ben megpróbálta magához ragadni a hatalmat, miután pedig ez nem sikerült repülőgéppel próbált elmenekült az országból. Ennek a politikai incidensnek nem kellett volna hatással lennie egy űrkutatási projektre, de mivel a programban a Kínai Hadseregnek, azon belül pedig a Kínai Légierőnek nagyon fontos szerepe volt és az eset után a hadseregre rázúdult Mao elnök haragja letartoztatások és kihallgatások formájában, az egész Suguang projekt késedelmet szenvedett. Novemberben a 19 felkészült űrhajósjelöltet visszairányították az egységeikhez, az új űrközpont építése pedig leállt. 1972-ben törölték a Tung Feng 6 fejlesztését ezzel pedig a Sukuang hordozóeszköz nélkül maradt. A pénzügyi források is hiányoztak, a szakemberek pedig technikai problémákkal találták szemben magukat. 1973-ban a fejlesztő csapatot a Si Csien 2 műhold programba irányították át. 1974 októberében a Hetedik Minisztérium és a Kínai Védelmi Minisztérium Tudományos és Technológiai Bizottsága közösen jelentett a program állapotáról a kínai politikai vezetés felé. Elmondták, hogy 3 év alatt nem sok előrelépés történ a programban és az első repülések valószínűleg a hetvenes évek végére fognak átcsúszni. A 714-es terv hivatalosan nem lett törölve, de az elkövetkező évek során szépen lassan elsorvadt az erőforrások és a finanszírozás hiánya miatt. Csou En-laj miniszterelnök a Földön lévő problémák megoldását szolgalmazta az űrversenybe való belépés helyett.

Annak ellenére, hogy az emberekkel történő űrrepülés kérdése lekerült a napirendről a műholdak és a katonai műholdak fejlesztése tovább folytatódott. Az FSW fotófelderítő műhold hamarosan kihívóra talált a JSSW katonai felderítő műhold személyében. A JSSW műholdról nagyon kevés információt lehet találni, az egy tonna körüli, hengeres alakú fotófelderítő műhold a feltételezések szerint TV vagy rádió jelekké alakította az elkészített fényképeit és így sugározta vissza azokat a Földre. A JSSW felbocsátásához nem a már fejlesztés alatt álló CZ-2 hordozórakétát tervezték felhasználni, hanem egy új kétfokozatú hordozóeszközt fejlesztettek ki szintén a DF-5-ből Feng Pao 1 (Vihar 1, FB-1) néven. A két különböző felderítőműhold és hordozórakéta kifejlesztésének oka a kínai vezetésen belüli klikkek közötti rivalizálásban keresendő. Mind az FSW-t, mind a JSSW-t fejlesztő tervezőintézeteknek megvoltak a maguk nagyhatalmú támogatói a kínai vezetésen belül, ezért létezhettek párhuzamosan. Az FB-1 fejlesztés 1969 őszén kezdődött a sanghaji 2. számú Elektromechanikai Intézet vezetésével. A kétfokozatú FB-1 33 m hosszú és 3,35 m átmérőjű, feltöltve 191 700 kg tömegű volt. 2500 kg-ot tudott 200 km magasra feljuttatni. Első fokozatában négy darab YF-20A rakétamotor kapott helyet, amelyek dinitrogén-tetroxid és aszimmetrikus dimetil hidrazin keverékét használták hajtóanyagként. A 20,1 m hosszú fokozat hajtóművei 128 másodpercig működtek. A második fokozatban egy darab YF-22/23 rakétamotort helyeztek el, ami ugyanazt a típusú keveréket fogyasztotta, mint az első fokozat motorjai. A 7,4 méter hosszú második fokozat hajtóműve 127 másodpercig működött. A FB-1 és a CZ-2 között, lévén hogy ugyanabból a ballisztikus rakétából fejlesztették őket, szinte csak minimális, a tömeget és tolóerőt érintő eltérések voltak. Az első FB-1 indításra 1972. augusztus 10-én került sor.

1973. szeptember 8-án a Csiucsüan Űrközpontban az első JSSW indítás kudarcba fulladt az FB-1 második fokozatának hibája miatt. A második kísérlet sem volt sokkal sikeresebb 1974. július 14-én, az FB-1 repülés közben instabillá vált, ezért az irányító központ munkatársai biztonsági szempontból megsemmisítették, nehogy lakott területen csapódjon be, ahol kárt okozhat. Az első FSW indítás 1974. november 5-én giroszkóp jel hiba miatt szintén kudarcként végződött. Az 1975. július 26-án induló JSSW-3 azonban már sikeresen eljutott egy 190 x 455 km magas, 69 °-os pályára és végrehajtotta a fényképezési programját, valamint a fényképek vissza szkennelését is. 1976-ig ezt három további JSSW repülés követte: 1975 decemberében a JSSW-4, 1976 augusztusában a JSSW-5 és 1976 novemberében a JSSW-6. Mao Ce-tung elnök 1976-os halálával politikai válság alakult ki a Kínai Népköztársaságban, amelyben Teng Hsziao-ping és a Négyek bandájaként emlegetet, Mao elnökhöz közelállók csoportja vetélkedett egymással a hatalomért. Végül Teng-nek sikerült megszerezni a hatalmat, és leállításra került minden olyan űrprogram, amely a Négyek bandáját alkotó vezetőkhöz volt köthető, így a FB-1 és a JSSW programok is. Az utolsó FB-1 indításra 1981. szeptember 19-én került sor, a hordozórakéta ekkor egy tudományos műholdat vitt magával.

Az első sikeres FSW indítására 1975. november 26-án került sor a program négy éves csúszása után. A CZ-2C hordozórakéta a Csiucsüan Űrközpontból indulva sikeresen 183 x 483 km magas, 63 °-os hajlásszögű, ellipszis alakú pályára állította az első FSW automata fotófelderítő műholdat. A fellövés után a helyzetszabályzó rendszerben csökkeni kezdett a gáznyomás, ami arra utalt, hogy a helyzetszabályozáshoz használt gáz szivárog valahol, ezért az irányító központ munkatársa azt gondolták, hogy a műholdat hamarosan elvesztik. A helyzetszabályzó rendszer leállása miatt a műhold képtelen lesz megfelelő pozícióba fordulni a visszatéréshez és vagy elég, vagy lepattan a légkörről a visszatérés során. Csien is úgy gondolta, hogy a sikeres visszatérés esélye nagyon kicsi. Az egyik szakember, Csang Csia-cse azonban rámutatott, hogy a gáz nyomásának csökkenése egyedül annak lehűlése miatt történt. Ennek ellenére úgy döntöttek, hogy három nap után visszahozzák a műholdat. A keresőcsapatok elfoglalták a kijelölt helyeiket a leszálló zónában, Szecsuan közelében. A visszatérő kapszulát azonban nem észlelték a megadott időben, ezért a szakemberek újrakalkulálták a leszállás helyét, ami Kujcsou közelébe adódott. Kujcsou-ban eközben szénbányászok észlelték az eget átszelő és a földbe csapódó visszatérő modult, amit jelentettek a helyi hatóságoknak. A keresőcsapatok ezután elérték a helyszínt és sikeresen megtalálták a modult, amelyből a filmtekercseket sikerült épségben kimenteni. A modul alsó részén számos kábel és berendezés elégett. A részben sikeres repülés után a Kínai Űrtudományi Akadémia egy vizsgálóbizottságot állítottak fel a hibák felderítése és kijavítása érdekében. 1976. december 7-én indult az FSW-2, aminek repülése már teljes siker volt. December 9-én a mentőalakulatok sikerrel begyűjtötték a film kapszulát a visszatérő egységből. 1976 és 1987 között tíz sikeres FSW repülésre került sor. 1987-ben az FSW-9 repülése során mikrogravitációs és tudományos kísérletek is helyet kaptak a műhold fedélzetén.

Az FSW képes volt 260 kg rakományt magával vinni, ebbe a súlyba pedig bőven bele fért volna egy űrhajós és életfenntartó rendszere is. Ez adta az ötletet, hogy alakítsák át az FSW-t egy egyszemélyes űrhajóvá. A műhold feljuttatását, földi követését, irányítását és visszatérését már sikerrel tesztelték, így mindössze az életfenntartó rendszer kifejlesztését kellett volna még elvégezni. A program munkatársai közül sokan remélték, hogy az FSW átalakítása lesz első lépés egy kínai űrhajó létrehozásának folyamatában. A politikai azonban, immáron sokadik alkalommal, ismét közbeszólt. 1978 augusztusában Teng Hsziao-ping, Mao Ce-Tung utódja az ország élén kijelentette, hogy Kínának további fejlődésre van szüksége és egyelőre nincs értelme embereket küldeni az űrbe. Ehelyett a műholdak fejlesztését szorgalmazta. A hetvenes évek végén az ország vezetése a kínai űrprogram céljának hivatalosan is a különböző polgári és katonai célú műholdak kifejlesztését határozták meg és jelentős mértékben csökkentették a program költségvetését. 1980-ban a kínai sajtó még képeket közölt az űrhajósok kiképzéséről, de decemberben hivatalosan is bejelentették, hogy pénzügyi okok miatt bizonytalan időre elhalasztják az emberekkel történő űrrepülést. A nyolcvanas évek elején pedig a kínai űrprogram mindössze a régen húzódó Hszicsang Űrközpont 1983-as befejezését tudta fejlődésként felmutatni. Az űrközpont 1984-től kezdett teljesen egészében működni. A nyolcvanas évek elejéig tehát a Kínai Népköztársaság létrehozta a műholdak megépítéshez és feljuttatásához szükséges hordozóeszközöket és infrastruktúrát, de a komolyabb űrbeli kutatóprogramok ideje még nem jött el az ázsiai ország számára.

Források